Most pénteken bohócként dolgoztam egy rendezvényen, nagyon messze, Balatonfüreden. Vészesen korán kellett kelni, ezért alapból volt rajtam némi fáradság egész nap, amiért úgy el-eltűnődtem mindenféle dolgokon. Erre jött még rá az, hogy a távolság miatt lett egy olyan érzésem, mintha el lennék vágva az egész világtól, sőt, az egész múltamtól: az elmúlt napok eseményei szinte teljesen homályba vesztek, úgy éreztem, mintha évekkel ezelőtt történtek volna, pedig elég intenzív hetem volt. Úgy éreztem, rajtam kívül mindenkinek zajlik az élete, csak én vagyok itt megrekedve az időben, és néha tényleg volt egy olyan érzésem, hogy én ezt örökké fogom csinálni. Aztán végül persze eljött a hazaút, és a kollektív fáradság miatt a második fele már teljes némaságban telt. Hol elaludtam, hol pedig csak bámultam kifele és néztem az elsuhanó tájat. Hiába no, meghatározóak ezek az országutas élmények hazafele, akár fesztiválról jön az ember, akár innen. Örülök, hogy nem nekem kell vezetnem, nehéz lett volna az útra koncentrálni. Mindeközben pedig átértékelődött bennem egy csomó dolog, elkezdtem más nézőpontjából látni a dolgokat, és rájöttem, hogy van a környezetemben olyan ember, aki nagyon szeret, csak a távolság miatt olyan nehezen tudja ezt kimutatni, pedig nagyon szeretné. És én ezt gyakran észre se vettem, és ezért mérhetetlen szomorúság öntött el. Jobban fogok figyelni, és próbálom ezt megbecsülni, habár viszonozni még mindig nem egyszerű, és talán egyenlő mértékben soha nem is leszek képes.

Miért van az, hogy az égboltra tekintve gyakran az élet végtelensége jut eszünkbe? Nézzük, ahogy csíkot hagyva maga után elhúz egy repülő, nézzük, ahogy a felhők sárkányalakot formáznak, délután 6-kor nézzük a teliholdat egy tavaszi napon, nézzük a szféra színeváltozását, a fura mintázatokat... ez mindig erős hatással van ránk. A csodálatos azonban az, hogy bárhol is vagy a világon, mindenhol láthatsz ilyet, és mindenhol egyedi élményben lehet részed, ami csak ott, csak akkor, csak a tied.

Van, hogy az embert olyan hatás éri, hogy minden azt követő esemény jelentősségét veszti. Mintha arra a pár órára kizökkent volna az idő.

Amikor úgy érzed, hogy az a sok pillanat akkor csak a tiéd volt. Neked pedig ott kellett lenned, hogy megéld. Nem lehetett másképp.

Minden addigi esemény azért történt az életedben, hogy te idáig eljuss, és ott lehess, úgy, ahogy vagy.

Elérted az út végét. És mostantól egy új kezdődik, és te visszazökkensz, de már soha semmi nem lesz olyan, mint régen. De nincs ebben semmi rossz. Valaminek a vége is valami újnak a kezdete. Erről szól az egész élet.

Révbe értél. Csitulj el most kicsit.

Nagyon érzed a világot.

Ma remélhetőleg hosszú ideig utoljára sírtam. Azt hiszem, sikerült meggyászolnom azt, amit elvesztettem.

Egy új ciklus kezdődik az életemben. Az elműlt hónapok nagyon nehezek voltak, és az épület, amely eddig is ingatag volt, mára már szinte teljesen összeomlott. Fel kell kutatni a romokban azt, ami az alapot szolgáltatta, és hagyni kell, hagy álljon most ott, csöndes magányában. Idővel majd minden újjáépül, de nem lesz több toldozgatás-foldozgatás. Stabil és jól összerakott, saját részeivel összhangban álló szerkezet lesz.

Nem kérhetek többet soha számon semmit senki emberfián, nem várhatom el, hogy bárki is kárpótoljon. Magamnak kell boldogulnom.

Én alakítom magam körül a saját valóságomat, és amint ezt a tényt fel bírom fogni, mindenre képes leszek. Át kell lépnem egy határt: a tagadás határát, mert ez a kulcs az új lehetőségekhez, amik csodálatosak és rémisztőek egyszerre.

Kicsit kevesebb, mint három napja láttam a valóság igazi arcát. Átléptem egy határt, elfordult egy kallantyú, és most már soha semmi sem lesz olyan, mint régen. Lassan már mindent tehernek érzek, és menedéknek már csak a képzeletem maradt. Csalódtam, mert a valóság mindig kegyetlen, és már a csodák sem olyan lenyűgözőek. Mi maradt nekünk, ha már a csodáknak örülni is elfelejtettünk? A soha el nem tűnő árnyék most már minden mozdulat mögött ott lapul?

A szám keserű és mindent tudó mosolyra húzódik.

Egyedül vagyok. Nélküle. Már soha semmi nem lesz a régi.

Bárcsak...

Mindent megadnék érte.

Magával vitte, soha, soha többet nem lesz újra az enyém, kereshetem bárkiben.

Sápadt árnyék vagyok csupán ami el-eltünedezik az örökös körforgásban.

Miért hiszem azt, hogy a napok bárhova is vezetnek?

Miért hiszem azt, hogy van cél, amiért érdemes küzdenem?

Ostoba és hazug dolog volt ezzel áltatnom magam.

Haldokló vagyok, hacsak nem már most is halott.

Takarj be, hitesd el velem, hogy vége, és nem lesz semmi baj. Hogy van megnyugvás.

Nem baj, ha soha nem érted meg. Talán rajtam kívül soha senki sem fogja.

Szeretlek.

Vannak különleges pillanatok az életben. Amikor szinte lelassul az idő, az ember elkezd szemlélődni, észreveszi maga körül a világot, felfigyelve minden apró részletre. Memóriája lázasan raktározza el a képeket, amik majd hatással lesznek további életére.

Ma, amikor hazaérve elfordítottam a kulcsot a zárban, egy barátommal folytatott beszélgetés következményeként az jutott eszembe, hogy most nyugodtan meghalhatnék, mert elég szépet láttam ahhoz a világban.

Igazán meghökkentő, hogy az ember megpróbál megőrizni egy tökéletes állapotot, és nem enged az örökkévalóságból.

Itt ülök, és úgy érzem, legszívesebben lefeküdnék, és csak telítődnék az egész napi élményekkel, emlékekkel. Már a balatonról hazafele éreztem, hogy végérvényesen megváltozik az életem, és ez a változás már régóta érlelődik. Végre egymásba futnak a szálak, összeáll a kép. Furcsa, mert végre úgy érzem, a vágyaim, és amire szükségem van, végre keresztezik egymást. :) Ennek nagyon örülök, Végre megtaláltam, hogy hol tudok igazán kibontakozni, a lehetőséget pedig ennek az új sulinak köszönhetem. Nagyon hálás vagyok.

Gyakran elnézem ezt a sok embert mostanában, mint próbálnak úgy tenni, mintha normálisak lennének... de fölösleges. A legrövidebb út két ember között a nyitottság, és a váratlan, furcsa helyzetek. Ettől senkinek sem szabad megijedni. Vegyétek a lapot, na :)

Az ember nem áll meg a domb mászása közben. Szétnéz, de nem áll meg, amíg látja, hogy még nem érte el a tetejét. Hogy van feljebb is. Aztán amikor felér, elégedetten körbenéz, de sóvárgó szeme már új kihívás, új élmény után kutat. Mégis, kell egy pont, amikor úgy gondolja, hogy állj, nincs tovább: ennél szebb már nem lehet. Aztán ezzel a megőrzött pillanattal tűnik el az ébredező nap tapogatózó fényhullámaiban.

Ma valami végérvényesen megváltozott az életemben. Már nincs hova menekülni. "The treshold is breaking, tonight." Kavargonak az emlékek a fejemben. Emberek, események, arcok, képek, és az érzések, amiket kiváltottak belőlem. Egy ideje már valami változóban volt. Nem tudom, pontosan mikor kezdődött, de egy ideje már érezteti a hatását. Eddig tartottam magam: most ebben a pillanatban szép lassan mindent el kell engednem. valami örökre és visszafordíthatatlanul kiveszett belőlem, meghalt bennem. Áldozat. Egyszer azt hallottam, vannak emberek, akik anélkül, hogy tudatosítanák, folyamatosan áldozatokat hoznak. Érzem ezt, és gyengének érzem magam. Vissza nem tudok menekülni, előre nem akarok. Mindenki, aki belekiált a sötétségbe, az én vagyok. Én vagyok mindenki, akiben valaha tükröződni láttam magam. Megtaláltam magam mindenkiben, akivel valaha találkoztam. Nem tudom, ezek után hogyan tovább. Nem tehetem azt lélek nélkül, amit eddig. Ott kell lennem abban a pillanatban, amikor szükséges. De ez már soha nem lesz olyan egyszerű, mert én már sehol sem lehetek. Nem is vagyok. Nem is érzem magam. Talán átalakulhatok. De akkor végképp elvesztem.

Sötét, kicsi zug. Nem is tudom, mi ez. Nem is merek körbenézni. Még felállni sem merek. Félek. Nincs értelme elindulni semerre sem. Úgysincs semmi, sehol, semerre. Falak nélküli börtön. Félek elindulni bármerre is. Itt akarok maradni, ezen a kis helyen, ahol befészkeltem, összegubóztam magam. Magam, magam vagyok, akárhol is legyek. Rossz, amikor az ember azt hiszi, kinyitotta a szemét, aztán semmi se változott, mert ugyanazt látja és érzi, mint amikor becsukja. Mi értelme van így bárminek is a szív és a tüdő munkáján kívül? Itt akarok maradni. Itt, a nemlétben, ahol már nem is érzékelem az időt. Íme, a bizonyíték arra, hogy soha nem is birtokoltam azt.

Nem akarok befejezni semmit.

És elkezdeni sem.

A távolban remegő lámpafényeket nézem, és megrohan egy nagyon erős érzés, amint az eljövendő évekre gondolok, az életre, ami előttem áll.

Belegondolni abba, mennyi új dolog vár, és mennyi lemondás is. Változás.

Új élmények, és új világok. Világok, amelyeket emberek hordoznak. Egyszerűen ez a várakozással teli izgalom, ez a számtalan lehetőség, eshetőség, a végtelen szabadsága a történetemnek. A mi történetünknek. Mint amikor az óriás sokáig nem meri kihúzni magát, mert fél, milyen odafentről a világ, ahogy még senki emberfia nem látta még őelőtte.

Nem szabad félni, mert mindig jön új, mindig jön más.

És jó, hogy mindig lesz kivel megosztani. Az emberek, akik ott lesznek az oldaladon. Ők, a többiek a kulcs.

Régen féltem megélni azt, ami a képzeletemben fogant, féltem, hogy összetörik az illanó és esetleges kép. Attól, hogy nem lesz ugyanaz. Ezért az ismeretlent mindig izgalmasabbnak tartottam.

De most már tudom, hogy megismerni és megélni - csak ez teljesíthet be, és égetheti be maradandóan az élményt a lényembe, lenyomatot hagyva.

A vágyak, képes és álmok útmutatók. Kövesd az irányt.

Légy ott, éld meg, és így láthatod az élet igazi arcát.

Sodródj, és engedj az áramlatnak, és a bizsergető változásnak. Ennek nem szabad félelemmel eltöltenie.

És most, hogy már látod, miként hat rád a világ, vedd észre, hogy te ugyanúgy hatsz rá, semmivel sem kisebb mértékben. Nem mintha itt már értelme lenne mértékről beszélni.

Az egységről nem is lehet így gondolkodni.

Ehelyett egyszerűen csak fogadd el a szereped és örülj neki! Élj vele, élj akként, aki vagy. Éld meg magad. Szeretni fogod, és nem sóvárogni. És eljön az idő, amikor elkezdesz majd hiányozni önmagadnak.

Üdv Neked idetévedt.

Ennek a blognak a tartalma már régebb óta gyarapodik a gépemen, és most úgy gondolom, a neten is közzéteszem ilyen formában. A régebben született írások dátumát a címben szerintem közölni fogom, és olyan sorrendben is fogom feltölteni őket. Az új bejegyzések már egyből ide fognak kerülni.

Köszönet a jelenlétedért, bármennyi időt is töltesz itt.

nephros