Sötét, kicsi zug. Nem is tudom, mi ez. Nem is merek körbenézni. Még felállni sem merek. Félek. Nincs értelme elindulni semerre sem. Úgysincs semmi, sehol, semerre. Falak nélküli börtön. Félek elindulni bármerre is. Itt akarok maradni, ezen a kis helyen, ahol befészkeltem, összegubóztam magam. Magam, magam vagyok, akárhol is legyek. Rossz, amikor az ember azt hiszi, kinyitotta a szemét, aztán semmi se változott, mert ugyanazt látja és érzi, mint amikor becsukja. Mi értelme van így bárminek is a szív és a tüdő munkáján kívül? Itt akarok maradni. Itt, a nemlétben, ahol már nem is érzékelem az időt. Íme, a bizonyíték arra, hogy soha nem is birtokoltam azt.

Nem akarok befejezni semmit.

És elkezdeni sem.