Valójában semmit sem lehet "legyőzni" az életben. Maximum elfogadni. Tudomásul venni, hogy igen, ez van, ez a helyzet, ez létezik, ezt tapasztaltam, ezt éltem meg. Nem lehet "legyőzni" valamit, mert amit legyőznek, az újra testet ölt. Új formában bukkan fel, új köntösben jelenik meg. Mert győztesek és vesztesek folyton cserélődnek. Aki előbb még a dobogón állt, könnyen lehet, hogy a következő megmérettetésen padlót fog. Aztán ismét új felosztás.
Az elnyomottak, a legyőzöttek, az alulmaradtak mindig új erőre kapnak, és visszatérnek. Majd ők lesznek azok, akik felülkerekednek.
Ha ezt a - egyébként egy ideig szórakoztató - táncot megunjuk, vagy belefáradunk, akkor jön a következő lépés, ami az elfogadás. A tudomásul vétele annak, hogy igen, ez is az én részem, ez is én vagyok, ez is bennem van. Aztán meg kell keresni ennek a jó oldalát. Mert az mindennek van, hiszek abban, hogy minden nehézséget, a legnagyobb elnyomást is, ami ér, a saját hasznunkra tudunk fordítani.
És akkor lehet nagyot menni. Ekkor lehet a legnagyobbat dobbantani. A fejlődés záloga, hogy szembenézzünk "legyőzendő" részünkkel, majd elfogadjuk és átalakítsuk.
Bukás és felemelkedés... transzmutáció.