Több szempontból is úgy érzem, egy új világ kapujában állok. 

4 éve jöttünk ki Angliába, hogy elkezdjünk egy új életet és diplomát szerezzünk. Akkor még nem sejtettem, hogy az új élet idővel a régi szinte teljes lemorzsolódásával jár. A közvetlen rokonaimon kívül - de leginkább édesanyámon kívül - mindenkivel megszűnt a kapcsolatom. Az ottani barátainkkal régóta nincs jó közös élményünk, alig, vagy egyáltalán nem beszélünk. Valahogy az egész magyarországi életünk már nagyon távolinak tűnik, mint ahogy az is, hogy valaha visszaköltözzünk. 

Jövőre ilyenkor már annyi ideje fogunk itt élni, mint amennyit éltünk otthon. Nekem meglesz a második brit diplomám, a feleségemnek meg az első. Itt kint kellett a nulláról, egy másik kultúrában, másik nyelven kapcsolatokat kialakítani, esetlegesen barátságok alapjait lerakni. Hosszú még az út, és legtöbbször csak egymásra számíthatunk.  Hálás vagyok azokért, akik itt vannak velem, és a legjobbakat kívánom azoknak, akik egy ideig életem részei voltak. Ahogy a Before Midnight című filmben elhangzik:

“Like a sunrise or sunset,
anything so ephemeral. Just like
our life - we appear and we disappear
and we are so important to some,
but, we are just passing through.”

Hálás vagyok ezért a nyárért, így is, hogy szinte végig a disszertációs projektemen dolgoztam. A sok forgatás Londonban és Brightonban, relaxálás a parkokban, olvasás a napsütötte kertben... meg úgy egyáltalán minden a kertben, ami nagy áldása annak, hogy ezúttal házba és nem apartmanba költöztünk. Harborne fantasztikus, izolált, de mégis van élet, minden sétatávra van... ideálisabb környezetet nem is találhattam volna ennek a szellemi marathon lefutásának ami június óta (szinte egyből a Cannes-i filmfesztivál után) tartott.

Most pedig mi vár rám, így, hogy túl vagyok a disszertációm leadásán, és elkészült a dokumentumfilmem? Nem tudom. Egyelőre nincs hír a gyakorlatról, ami ősszel indult volna, és kérdéses, hogy az Egyetem mit tervez e helyett, amíg a mesterdiplomámat készhez kapom. Lévén, hogy Magyarországhoz már munka szinten sem köt semmi, itt kint kell belépnem a munka világába, és a saját erőmből feltörnöm, mint ahogyan ez alatt az egyetemi 4 év alatt hajtottam előre, akadályokat akadályra véve. Csak most már kvázi 'élesben', nagyobb tétekkel, de fontos, hogy könnyedséggel is.

Bármi történjék is, az élet mindig megy tovább. Bárhogy is alakuljon, bármilyen munkát is találjak, totálisan rajtam múlik, merre jutok... Egy új világ kapuján lépek be, teli új lehetőségekkel, új emberekkel.