A távolban remegő lámpafényeket nézem, és megrohan egy nagyon erős érzés, amint az eljövendő évekre gondolok, az életre, ami előttem áll.

Belegondolni abba, mennyi új dolog vár, és mennyi lemondás is. Változás.

Új élmények, és új világok. Világok, amelyeket emberek hordoznak. Egyszerűen ez a várakozással teli izgalom, ez a számtalan lehetőség, eshetőség, a végtelen szabadsága a történetemnek. A mi történetünknek. Mint amikor az óriás sokáig nem meri kihúzni magát, mert fél, milyen odafentről a világ, ahogy még senki emberfia nem látta még őelőtte.

Nem szabad félni, mert mindig jön új, mindig jön más.

És jó, hogy mindig lesz kivel megosztani. Az emberek, akik ott lesznek az oldaladon. Ők, a többiek a kulcs.

Régen féltem megélni azt, ami a képzeletemben fogant, féltem, hogy összetörik az illanó és esetleges kép. Attól, hogy nem lesz ugyanaz. Ezért az ismeretlent mindig izgalmasabbnak tartottam.

De most már tudom, hogy megismerni és megélni - csak ez teljesíthet be, és égetheti be maradandóan az élményt a lényembe, lenyomatot hagyva.

A vágyak, képes és álmok útmutatók. Kövesd az irányt.

Légy ott, éld meg, és így láthatod az élet igazi arcát.

Sodródj, és engedj az áramlatnak, és a bizsergető változásnak. Ennek nem szabad félelemmel eltöltenie.

És most, hogy már látod, miként hat rád a világ, vedd észre, hogy te ugyanúgy hatsz rá, semmivel sem kisebb mértékben. Nem mintha itt már értelme lenne mértékről beszélni.

Az egységről nem is lehet így gondolkodni.

Ehelyett egyszerűen csak fogadd el a szereped és örülj neki! Élj vele, élj akként, aki vagy. Éld meg magad. Szeretni fogod, és nem sóvárogni. És eljön az idő, amikor elkezdesz majd hiányozni önmagadnak.