Ma remélhetőleg hosszú ideig utoljára sírtam. Azt hiszem, sikerült meggyászolnom azt, amit elvesztettem.

Egy új ciklus kezdődik az életemben. Az elműlt hónapok nagyon nehezek voltak, és az épület, amely eddig is ingatag volt, mára már szinte teljesen összeomlott. Fel kell kutatni a romokban azt, ami az alapot szolgáltatta, és hagyni kell, hagy álljon most ott, csöndes magányában. Idővel majd minden újjáépül, de nem lesz több toldozgatás-foldozgatás. Stabil és jól összerakott, saját részeivel összhangban álló szerkezet lesz.

Nem kérhetek többet soha számon semmit senki emberfián, nem várhatom el, hogy bárki is kárpótoljon. Magamnak kell boldogulnom.

Én alakítom magam körül a saját valóságomat, és amint ezt a tényt fel bírom fogni, mindenre képes leszek. Át kell lépnem egy határt: a tagadás határát, mert ez a kulcs az új lehetőségekhez, amik csodálatosak és rémisztőek egyszerre.