Mi lehet a titok?

Mi lehet a titka azon pillanatoknak, amikor megszűnik a megszokott érzékelésünk, és örökkévalónak tűnik az idő? Hol van a forrása annak a mélyről jövő, közös igazságnak, amit felismerünk az ilyen momentumokban? Mert ugyan élhetjük át ezt egyedül, vagy valaki mással, esetleg többedmagunkkal, lehetünk a szemtanúi... mégis, az érzet azonos. Ez az érzet pedig nem más, mint hogy elkaptunk valami örökkévalót... hiszen ezeket a pillanatokat már milliószor átélték előttünk is, és utánunk is át fogják. Alfájuk és omegájuk az embernek az élethez való viszonya, és csak úgy örvénylenek az idő viharában... mégis, ami a beteljesedésükhöz vezet, az minden esetben teljesen egyedi és személyre szabott. Ez a kettősség vezet egy olyan megismételhetetlen (!) élményhez, ami kitörölhetetlenül beleég a lelkünkbe, jobban, mint bármi más. Ekkor éljük át a legintenzívebben az életet, felszabadulva a tér és az idő korlátai alól, eggyé olvadva az örökkévalóval. Megtapasztaljuk azt, ami mindig is volt, és mindig is lesz. Azokat az élményeket, amelyek a legjobban az élethez kapcsolnak, és megérintenek minket, embereket.

Hát mi másért, ha nem ezért megéri élni?!