Nagyon durva, hogy tényleg nincsenek véletlenek. Kell, hogy legyen egy univerzális rend, és ezt nem csak azért mondom, mert így könnyebb a súly, hanem tényleg meggyőződésem, hogy így van, csak egyszerűen nem mindig látjuk át. Néha azt hiszed, minden elveszett, aztán a legváratlanabb pillanatban mégis rád köszönt. Néha bárhogy keresed, minden erőfeszítéseddel rajta vagy, máskor meg hopp - egy pillanat az egész, és elintéződött. Egyszerűen csak azért, mert akkor és ott jött el az ideje. John Locke mondja, hogy néha akkor találunk meg valamit, ha felhagyunk a keresésével. És tényleg. Egyre több ilyen történik, és én egyre inkább biztosabb vagyok benne, hogy nem szabad nagyon rástresszelni/ráhergelni magad valamire, mert attól még az nem fog működni. Csak hát persze ezt egy olyan mérhetetlenül dacos embernek - mint amilyen én vagyok - időnként nehéz elfogadnia. Látni kell, és megérteni a dolgok valódi jelentősségét, még a legelkeseredettebb helyzetben is. Mert hát különösképp olyankor fordul elő, hogy már csak a saját öntudatod nyújt menedéket, különben végleg elvesznél.

Nem úgy fogalmaznék, hogy ez valamiféle univerzális igazságosság, inkább afféle harmónia, egy olyan mechanizmus, ahol a kerekek fogai tökéletesen illeszkednek, de az egész óraművet átlátni képtelenség.