valaminek történnie kell mostmár, de nagyon gyorsan. olyan érzés, mintha az a valami már ott lenne a nyelved hegyén, de képtelen lennél kimondani. képek keret nélkül. próbálnám felfogni, és megérteni az egészet, de csak szilánkos, jobbára értelmezhetetlen töredékekben jut el hozzám az üzenet. néha nagyon kétségbeejtőnek érzem a helyzetet, néha pedig egyenesen szárnyalok, de akkor megint beszippant valamilyen légörvény, és én megtépázva, értetlenül bukkanok fel belőle ismét, nem tudván, hogyan jutottam el ismét arra a pontra, ahol éppen vagyok. és közben folyamatosan hiszek. hiszek, és fogalmam sincs benne, hogy miben hiszek. néha olyan, mintha csak áltatnám magam. "hamarosan bekövetkezik", "mindjárt itt lesz", "már nem kell soká várnod". de mi, ki, mire? nekem kéne valamit tennem? mit tehetnék még? mit csináljak máshogy? és főképp: hogyan? mit kéne megragadni? mit kéne elengedni? teljes a káosz, talán a legnagyobb egész eddigi életemben. mert most van tétje. úgy érzem, most van tétje.

és én nem tudom, merre induljak el, vagy hogy szükséges-e egyáltalán megmozdulnom.