Nem tudom, mi ez az egész, nem tudom, mi lesz, csak azt tudom, hogy jó, és hogy minden megváltozik, mert az új életem elkezdődött.

Én... egyelőre elég meghatározhatatlan még ez a kifejezés.

Eddig valami nem volt az igazi, túl nagy zsivaj volt a fejemben, és túl sok felé húztam. De most már érzem, hogy amire ezentúl figyelnem kell, a fókuszom tárgya én vagyok, és fel kell ébresztenem magam, hogy lényegemben önálló lehessek végre. Megváltozik az egész perspektíva.

A változás 3 nappal ezelőtt, pénteken következett be, onnantól van bennem egyfajta új időszámítás. A változás kirobbantása a számomra egyik legkedvesebb embernek köszönhető, az ő mondatai ébresztettek fel véglegesen (de természetesen az eddigi jeleknek is sokat köszönhetek, nem véletlenül vezetett így az út idáig).

Többek között az egyik mondat ez volt:

"hagynod kéne hogy mások megszerethessenek azért ami vagy, ahelyett hogy önmagukat akarod velük megszerettetni"

Vége, nincs több tükör, se maszk, ami mögé menekülhettem, ahonnan beszélhettem, ahonnan védekezhettem... annyira féltettem magamat, hogy nagyon ritka volt az a pillanat, amikor őszintén, tisztán megnyíltam valakinek.

Akik ezt meglátták (vagy meg fogják látni), és megszerették, azok mellettem maradnak. Akik pedig csak egy képbe, egy maszkba szerettek bele, el fognak tűnni. Így lesz a legjobb.

Vannak buktatók, még elbotlom néha, de már érzem, és a világ is egyre inkább érezteti velem azt, hogy jó útra léptem.

Köszönöm.