Jó kis nap volt ez, bizony. Tegnapi Placebo miatt kicsit elaludtam, így késtem a mozgásórámról, de nem lett belőle nagy gond. Aztán elbúcsúztam egy horvátországba menő cimborámtól, uána uzsgyi haza, és némi táplálék rohamléptekben való elfogyasztása után indultam is el újra, ugyanis délután találkoztam az én legkedvesebb barátommal. Beszélgettünk egy jót egy kis pincehelyiségben levő kocsmában, aztán kijövet onnan a nap szinte bántó világossága közepette elfogyasztotuk a maradék söritalunkat, amit így éhgyomorra eléggé megéreztünk mind a ketten. A búcsú után én utamat a Bárka Színház felé vettem, mert osztálytársaimmal hivatalosak voltunk egy nyílvános főpróbára. "Igazság" volt a darab címe, és elég ígéretes alkotás, csak a végén már kicsit nehezen tudtam figyelni (sok sört kellett visszatartanom, ez a két óra elég nagy teljesítmény volt így is, az biztos). Kijövet egy lány osztálytársammal, valamint az új és az egyetlen fiú osztálytársammal meg annak barátnőjével és egy cimborájával ültünk be egy kis csehóba. Tanulságos volt, kiderült többek között, hogy parázsló gyufát nem szabad visszatenni a többi közé a gyufaskatulyába, mert az biza hazavágja az egészet (ráadásul utána szörnyű foszfor szag is lesz); hogy a citromot, amit a poharakra raknak, felelősséggel kell fogyasztani; hogy a csapos ha rossz kedve van nem csinál mojito koktélt; valamint hogy egy bankautomata ellopása több pénzzel jár, mint amennyit nyerünk vele - de az elv a fontos, na meg hogy otthon át lehet alakítani mondjuk pez cukorka kiadó automatává.

Érdekes, hogy azt vettem észre, elég gyakran ösztönösen ráérzek, hogy kikkel van dolgom ebben az életben, és kik azok, akikkel jobb, ha távolságot tartok. Itt az élő példa: az új srác osztálytársam nagyon jófej, és megvan benne az a valami. Az a valami, amit nem tudok definiálni, de ha nincs meg valakiben, az hamar szemet szúr. Viszont ha megvan, akkor érzed, hogy valami közös. Valami, aminek szervesen köze van Élethez magához, nem nem tudnám leírni, hogy mi az. A tűz hordozói. Posztmodern prométeuszok. Jobban nem tudnám most kifejezni.

A cimborájával kapcsolatban viszont egyből éreztem, hogy nincs meg benne az a valami, nemcsak a modora miatt, meg hogy pl. cinikus, megkeseredett, előítéletes, és hogy elég szűk rálátása van bizonyos dolgokra, hanem egyszerűen csak sütött róla. Sugározta, hogy börtönben van, a saját börtönében, amiből nem tud, talán nem is akar kitörni. Talán nem is realizálja, hogy börtönben van, és örökösen ugyanazt a kört futja, ugyanabba a csapdába esik bele, és ennek ellenére könnyen meglehet, hogy élvezni tudja az életet. Több ilyen emberrel találkoztam már. Ha nem vigyázunk, időnként könnyű a csapdájukba esni (kiváltképp, ha vonzalmat ébreszt valamelyikük bennünk).

Vitatkoztak is valamiről a srác osztálytársammal, de ő nagyon derekasan megállta a helyét, míg ez a fickó csak terelte a témát, ha már nem tudta mivel igazolni, amit mond. Nagyon sokat elárul egy emberről, hogy hogyan vitatkozik, milyen módszereket használ.

Aztán elindultunk, lementünk a metróhoz, én kicsit magamba mélyedtem, aztán elköszöntem, mert nekik jött a metró, és én mentem egyedül a másik irányba. Ezután pedig volt még egy érdekes dolog: felszálltam és leültem, majd egy pár megálló múlva egy idősebb, rövid hajú, szemüveges, zömökebb nőre lettem figyelmes, aki ott ült előttem, tőlem balra. Nagyon furcsán gesztikulált, élénken dolgozott az arca, és gyakran némán szavakat kiabált maga elé, főlé (talán átkozódott, lehet istennek címezve mondandóját), esetenként pedig a mellette ülő szakállas fickóhoz, aki viszont láthatóan nem ismerte őt. Rövid hezitálás után felvettem vele a szemkontaktust (legutóbb egy önjelölt költőt "fogtam" így, aki Babits leszármazottjának vallotta magát, de erről majd máskor), a többi utas úgyis úgy tett, mintha ott sem lenne ez a nő, mintha nem történne semmi. Hamar észrevette, és kommunikálni kezdtünk, bevallom, nem mindig értettem amit jelzett, inkább a saját nyelvemre próbáltam lefordítani: volt például, hogy nagyon a metró hátsó vége felé mutogatott, mintha csak azt akarná mondani, "nincs visszaút", aztán széttárta a kezét, mintha nagyon tehetetlennek érezné magát valamivel kapcsolatban, végül a következő megállónál, leszállás előtt még az ég fele mutatott ujjával, ami úgy tűnt, mintha azt akarná sugallni, hogy "majd ő eldönti".. aztán sietve leszállt, és nem láttam többet. Ez is mutatja, hogy egy kis nyitottsággal sok minden érdekes dolgot meg lehet ám tapasztalni. Nyugodt, békés, és a magam módján közvetlen voltam, amikor hazaértem. Jót tett velem ez a nap, csak bevallom: nagyon elfáradtam. Azt hiszem, most aludni térek. Jó éjszakát.