Így, közel két hónap távlatából, még mindig nehéz szavakba önteni, mit jelentett nekem az első Ramadan-om. Egyrészt ez alatt az egy hónap alatt kialakul egy ritmus, ami nagyon hamar természetessé válik, mert keretet ad a napnak. Lecsupaszít sok felesleges tevékenységet ami sok időt elvesz, és így csak a lényeg marad. Egyrészt a napközbeni böjt miatt az étkezés lekorlátozódik napkelte előttre (Suhoor) és napnyugta utánra (Iftar), ami ezáltal precíz tervezést és szervezettséget igényel előkészítés tekintetében, viszont a nap többi része szabaddá válik. 

Magának az étel és folyadékbevitelnek a célja is letisztul, mivel ezt az energiát tényleg arra kapjuk, hogy Allah-ot worship-eljük (imádkozás, dhikr, Quran olvasás, előadások nézése), ezért sok olyan cselekvés háttérbe szorul és elhalasztódik, ami nem bír akkora fontosággal… egyszerűen szólva se idő se erő nem jut rájuk. 

Az esti congregational Taraweeh prayer pedig egy mindennapos lelki megtisztulást és feltöltődést ad, főleg az utolsó 10 napban, amikor el akarjuk kapni a Laylatul Qadr-t, és a nap kora hajnalban a a Fajr-ral a Masjid-ban indul és éjszaka a Qiyam-mal ott is fejeződik be. Mivel ébren kell “elkapni”, ezért az a néhány köztes óra Quran olvasással, recitálással telik, tényleges alvásra ezért csak a Fajr utáni és Duhr előtti időszakban van alkalom, aztán indul az egész rutin előlről megint. 

Különösen az esték hiányoznak, ahogy megérkezek a Masjidba, és elkezdődik a kombinált Isha és Taraweeh prayer, hosszú recitálásokkal, ahogy napról napra az imámok haladnak a Qurannal… ez kitesz vagy másfél órát, a felénél egy rövid pihenővel ami alatt elhangzik egy Khutbah. Utána jön egy hosszabb, 40-45 perces szünet, ami alatt mindig teáztunk, halkan beszélgettünk, és megismertem sok új érdekes embert a világ minden tájáról. Aztán folytattuk a Tahajjud prayerrel, ahol az utolsó tíz napban szinte minden este volt vendég Hafiz, szenegáli, egyiptomi (aki épp a marokkói királynak recitált legutóbb), vagy épp olyan aki Szaúd-Arábiában tanul épp Qurant memorizálni és recitálni. Ilyenkor volt lehetőség hosszabb du’a-kat mondani az elnyújtott Sujoodban, különösen egy speciális, megbocsátást kérő imát Laylatul Qadr alkalmából. A Ramadan utolsó 10 napja alatti Qiyam tényleg semmivel össze nem hasonlítható élmény… Végül lezárásképp jött a Witr prayer, amivel együtt összesen vagy 37 rakatot imádkoztunk, közel 4 órát töltve a Mosque-ban minden este. Hazahozni mindig volt, aki hazahozott (általában hajnalban is, a Fajr és az azt követő Sahabah-ról szóló Khutbah után), ami mindig érdekes és mély, levezető beszélgetésekkel járt. Ahogy egy ilyen alkalommal az egyik imám mondta nekem, a Ramadan időszakának legfőbb célja az, hogy: “the memory is imprinted on our souls that we’re the slaves of Allah”.

A Ramadan utáni napon, Eid Salah-kor csordultig volt a Masjid velünk, muszlimokkal, emlékszem, hogy többünknek már csak a folyosón jutott hely imádkozni, de egyrészt örömmel töltött el, hogy ilyen sokan eljöttünk, másrészt szinte mindenkivel kezet tudtam rázni és Eid Mubarak-ot kívánni, aki csak kijött a teremből. Egész nap Eid alatt egyébként emelkedett hangulat volt a levegőben, bárhova is mentünk aznap a muszlimok mindenhol a szokásosnál is kedvesebbek voltak. 

Nincs a Ramadanhoz fogható hónap és azóta is nagyon hiányzik, de ahogy mondják, a Ramadan egy vendég, aki jön és megy, mi pedig csak imádkozhatunk, hogy megérhessük a következő látogatását is.

Alhamdulillah, hogy az ideit megtapasztalhattuk, és in’sha’Allah, hogy részünk lehessen a következőben is.