down by the riverside

Elmondom, mi az igazán ijesztő. Az, hogy mindent túl lehet élni. El lehet jutni a legvégső határig, és még azon túl is van valami. Amikor pedig elérkeztél oda, már fogalmad sincs, hogyan jutottál el idáig. Mert akkor már egyáltalán nem számít. Minden pillanatban meghalunk, és újra megszületünk. Olyan átok, és adottság ez egyben, ami egész életünkben végigkísér. Elengedni, üresnek lenni, újra feltöltődni. Vajon olyan folyamat ez, ami könnyebb lesz idővel? Mit ígérhetünk a saját lelkünknek? Ez az, amiben elfáradunk? A létezés maga? Lehet, hogy mit sem számít a biológia. Igazából a lelkünknek van szüksége időnként arra, hogy újra és újrakezdhesse az egészet, bizonyos értelemben véve tiszta lappal. Persze azért lehet sejteni, hogy mégsem... de legalább az illúziója megvan. Ezt az örökkévaló folyamatot el kell fogadni, mert minden, ami ezen kívül van, az a merő kétségbeesés.