Fattyú. Így hívnak.

Ez a név már alapból kölcsönöz egyfajta kívülállóságot hordozójának. És kívülállónak lenni nem egyszerű. Nem egyszerű, ha teljes rálátást kapsz a társadalom teljes mocskára, és hogy még nehezebb legyen: a bemocskolói között kell élned, létezned, boldogulnod. Meg kell tanulni elvegyülni. Olyan szerepeket felölteni, amellyel létezni tudsz, és eléred, amit akarsz. Mert két választásod van: világgá futsz örök fájdalmaddal, vagy pedig kétségbeesetten ragaszkodsz az utolsó körömmel is abba, amit igaznak vélsz: nehezen felépített, remélhetőleg ártó befolyásoktól mentes elveidre. Furcsa meghasonlás ez olykor, hiszen állandó álarcodban időnként olyan eszközökhöz kell nyúlnod, amiket megvetsz, olyan dolgokat kell kimondanod, amit a legszívesebben lenyelnél, vagy pedig azt kívánod, bárcsak sose jutott volna eszedbe. Néha azon kapod magad, hogy elkerülhetetlenül megfertőzött a világ: de jó is lenne, ha némának születtem volna, és így kívül maradhatnék. Hiszen anyám-apám sem akart talán, eredendően nincs okom ragaszkodni az élethez.

Makacsságom miatt mégis itt maradok, tudván: csak magamra számíthatok.