hapiness:)

Furcsa dolog a jókedv. Ilyenkor jön rá az ember, mennyire is a saját elménk rabjai vagyunk, aktuális hangulatunk, mint valami vírus, fertőzi meg a gondolatainkat. Ilyenkor merül fel bennem, hogy lehet az, hogy egy napon egy és ugyanazon dologról gyökeresen ellenkezőképp vagyok képes vélekedni? A képzeleted egészen más képeket gyárt. Hihetetlen, hogy a vidámság mennyi energiával jár, mennyivel egyszerűbb kezelni vele helyzeteket, mennyivel könnyebb így élni egyáltalán. Ugyanakkor, mint minden, ez az állapot sem végeleges, holnap, vagy talán pár órával később megint visszazökkenek, és már csak valami megnevezhetetlen fátylon át fogok arra gondolni, milyen is volt most. Utána meg megint mekkorát fog ütni, ha ugyanilyen tudatállapotba kerülök! Persze, kell, hogy megtapasztald ezt is és azt is, kell a változatosság, a különbség, hogy legyen mihez viszonyítani és így mindig értékelni a különbséget, de ez az egész akkor is elképesztő. Múltkor arról beszélgettünk egy barátommal, hogy ha berúgsz, az is abszolút tudatállapotfüggő. Ihatsz te akármennyit, hogyha nem olyan a hangulatod, vagy nem olyan társaságban/helyzetben vagy, akkor sem fogod jól érezni magad. Ugyanakkor néha meg elég egy pár sör, és már allright minden, érzed, ahogy a (kollektív) pozitív hozzáállás kezd szétáradni az elmédben. És ilyenkor gondolok bele abba is, hogy miért van az, hogy a fontos döntéseket nem jókedvű emberek hozzák? Hogy rengetegszer egy fontos szituációban nem képes az ember (minimum) reálisan viselkedni? Mert ha rosszkedved van, bármit is csinálsz, azt igazoltnak véled. Ha meg jól hazudsz önmagadnak, ezt utána is fent tudod tartani. Bárcsak egyezményesen meg tudna mindenki fogadni egy olyan tanácsot, hogyha érzed, hogy kezd rajtad eluralkodni a rosszindulat, akkor inkább nem keveredsz olyan helyzetbe, hogy ilyen módón hathass a környezetedre. Bárcsak ne lenne mindig ilyen nehéz egyensúlyban maradni.