Időnként ráeszmélek, mennyire másképp, tucatnyi új receptorral nézem a filmeket amióta filmes egyetemre járok (sokat újra fogok még nézni!) Mennyi mindent köszönhetek az iskolának már most is!

Holnap kezdődik a harmadik, egyben utolsó tanévem a BA-n.

Emlékszem, több, mint két évvel ezelőtt mennyire misztikusnak hangzott még ez: Angliában tanulni egy egyetemen.

Milyen kis tétovàk voltunk két éve ugyanekkor, készülve az induló tanévre! (“Interesting fact: I’m married...”)

Sokszor éreztem azt, hogy óceánon evezünk, és nincs meg az a védőháló, mint otthon... de az iskola, az első élmények, benyomások, a felfedezés öröme mindig elfeledtette, vagy épp enyhítette a nehézségeket, kihívásokat.

Végül csak lettek barátaink is. Néha jönnek-mennek, néhol még kell a jégtörés, de kitartunk.

Mi ketten itt vagyunk egymásnak, közösen osztozunk jón és rosszon egyarànt.

Valahogy itt kint máshogy telik az idő. Az iskola mindent felgyorsít. A szeptember és május közötti időszak nagyon intenzív.

A járvány persze sok mindent megváltoztatott. Hiányozni fognak a szűk, tantermi vetítések, vagy amikor ott maradtam téblábolva òra után, hogy a földszintig tartó úton kicsit beszélgethessek a kedvenc tanárommal. Az egyetemi légkör nagyon sokat jelent nekem. Szerettem bent maradni egészen késõ estig, ha épp elõ kellett készítenem a The Hive-ot a Screenwriters Forumra. Sokszor reggeltõl estig bent voltam az iskolában, egyre jobban kiismerve minden zegét, zugát.

Holnaptól minden kicsit más lesz. Azt hiszem, egy kicsit nehezen engedtem most el ezt a nyarat, de talán azért, mert a Covid-19 olyan sok idõt elvett belõle. Intenzívebb, mozgalmasabb, kihívásokkal teli idõszak következik, még akkor is, ha azért sok lesz az online óra, és limitáltabb a tartózkodási idõ az egyetemen. 

Azt kívánom, hogy élvezzétek még az indiánnyár melegebb napjait! Szerencsére azért itt kint, Angliában is vannak ilyenek. :)