Átszakadt egy idő-gát a fejemben, egyszerre látom magam öregnek, gyermeknek és fiatalnak. Pillanatról pillanatra ingázok az idősíkok között, mindegy vándor, aki igazából sehova sem tartozik, és valahova mégis: a jelenbe.
Talán korábbi, végesség-beli felismeréseim vezették el odáig a tudatomat, hogy elkezdje holisztikusan szemlélni az életemet, belevonva a folyamatosan alakuló és változó jövőt is.

Keresztül-kasul bejárom egész életemet, mint valami utazás, aminek célpontja kiszámíthatatlan, olykor meglepő.
Mik azok az összetevők, amik engem alkotnak? Hogy éltem meg életem főbb momentumait, hogyan voltam jelen bennük? Mi vezetett odáig, ahol most vagyok? Hova vezet ezután?
Próbálkoztam valami kapaszkodót találni a hullámvasútban, ami életem megtörtént és fiktív eseményei között ingáztat, de el kellett jutnom addig a felismerésig, hogy maximum megfigyelő lehetek. Biztosan okkal történik minden látogatás.

Ez a fajta időutazás egyszerre hatalom és felelősség is. Az érem két oldalának tengelyén pedig ott egyensúlyozok én, két világ között, előretekintve.