Próbálom megfogalmazni ezt az érzést, ami most bennem van.

Tény, hogy könnyebb lett elengedni. Már nem fáj úgy, és megint lényegesen kevesebb idő kellett, mire realizálódott a helyzet. Szóval amit érzek, az afféle üresség, letisztultság, higgadt nyugalom. Különös érzés. Pedig ismét megnyitottam magam, és ilyenkor rossz, ha ezt nem kapom arányosan vissza, és nem lesz gyümölcse a belefektetett energiának. Sajnos azonban nincs mit tenni, de ha nincs áramlás, akkor egyszerűen szólva megette a fene az egészet. Tény, hogy megint beleéltem magam, de legalább ez nem hatott ki a cselekedeteimre. Minden jól csináltam. Nem rajtam múlott. Sajnos.

Még mindig az álmaim vezérelnek, és hajlamos vagyok bent ragadni a varázsvilágban, de a valóság kitartóan kopogtat az ajtómon. Valahogy meg kellene találni az egyensúlyt a kettő között, hogy egyikből se kelljen túl sokat engednem a másik javára. Ezen dolgozom most. Komolyan venni, mégis könnyedén. Megtartani, de ha kell, elengedni. A szekér meg csak megy tovább.

Nem tudom, mi lesz ezután. Valami nagyon új, megint. Ismét szabad az elmém.

Azt hiszem, kezdek belejönni.