Ma láttam egy angyalt a HÉV-en.

Biztosan angyal volt, egyből fölismertem. Gondolom sejtitek, hogy természeténél fogva nehéz egy angyalról beszélni. Azért én mégis megpróbálom. Ott ül előttem, szőke hajával, sokat látott, gyönyörű szemeivel néz ki az ablakon. Arcán látszik, hogy sosem volt könnyű neki sem, és az érzékenysége miatt sokszor sérülhetett, de könnyeit csak ritkán hullatta, és a belső tisztaságát sohasem veszítette el. Nyakán színes sál, főleg a kék, piros, sárga és zöld kombinációjával. Kabátkája ezzel szemben sötétszürke és zárt, de jól áll a kontraszt. Már megint az arcát nézem... és a száját... ami egyszer csak halvány félmosolyra húzódik, majd vissza is áll az eredeti állapotába. Biztosan valami kedves dologra gondolhatott... Még mindig az ablakon néz ki, de tudja, hogy őt figyelem, és nem zavarja cseppet sem. Én pedig hálás vagyok ezért, mert ez alatt a 12 perc alatt annyira magamba ihattam a lényét, amennyire csak képes vagyok... biztos vagyok benne, hogy elfelejteni nem fogom őt soha. Úgy gondolom, hogy ha az ember angyalt lát, az annak a jele, hogy jó úton van. Ők a néma szemtanúi életünk különböző szakaszainak. Szerintem ennél a jelenlétnél nagyobb megerősítést nem is remélhet az ember.