Mit nyerünk azzal, hogy ha szenvedünk, leegyszerűsítve: miért jó, ha nem jó?
Ma egy nagyon érdekes gondolatot hallottam, és megkockáztatom, hogy lesz, akit elvesztek vele olvasás közben.
Szóval az állítás az, hogy minden tényező, ami/aki szenvedést okoz az életünkben, abból mi nyerünk, merítünk valamit. Legyen szó egy rossz kapcsolatról, cudar anyagi helyzetről, de akár egy betegségről is.
Persze, mindannyian ismerjük a "mártír" szindrómát, amikor sajnáltatjuk valami miatt magunkat, de igazából csak figyelemre van szükségünk, mégis úgy érzem, itt ennél mélyebbre lehet ásni.
Valójában ugyanis elérhetnénk a céljainkat. Meggyógyulhatnánk. Változtathatnánk emberi kapcsolatainkon és azok minőségén.
Mégsem tesszük. Illetve csak nagy ritkán, amikor már nagyon borul a bili... vagy még utána sem. Hónapokat, éveket, évtizedeket képesek vagyunk leélni különböző "mártír-állapotokban", csak hogy valami igazolást nyerjen, valami konstans táplálkozhasson.
Hogy lehet az, hogy - látszólag - egy ennyire "egyszerű" pókhálóba vagyunk beragadva mi, emberek milliói?
Mik ezek a már-már kódolt programok, amik futnak a rendszerünkben, és elhitetik velünk, hogy szegények vagyunk, nem vagyunk elég jók, szerethetőek, megbízhatóak és értékesek?
Hogyan lehetünk mi a Főprogramozók?
Én sem tudom mindezekre a válaszokat, de van, ami ma nagyon elgondolkodtatott. Figyelni fogom, hogy azok források, amikből szenvedéseim különböző formái táplálkoznak, vajon miért  és mikor "töltődnek újra". Kapaszkodok beléjük? Ha igen, miért? Mióta?
Fel kell térképezni azokat a dolgokat, amik gátolnak minket igazi szabadságunk megélésében. Mikor fogjunk hozzá, ha nem most?